A negyvenes évek második felében az egyetemből sorra kiváltak a korábban karként integrálódott egyetemek, ezt követően az Elnöki Tanács 1949-ben megalapította a Budapesti Műszaki Egyetemet. A régi egyetem mérnöki és építészmérnöki karának, valamint gépész és vegyészmérnöki karának négy osztálya önállósult, s Mérnöki (Építőmérnöki), Építészmérnöki, Gépészmérnöki és Vegyészmérnöki Karrá szerveződött. A Gépészmérnöki Kar elektrotechnikai tagozatából – Európában meglehetősen későn – létrehozták a Villamosmérnöki Kart. 1950 és 1957 között Hadmérnöki Kar működött az egyetemen, amelybe a harmadik évtől jelentkezhettek a többi kar hallgatói. Az 1940–50-es évek fordulóján nagy, elsősorban mennyiségi fejlődésen ment át az egyetem. 1952-re a hallgatók létszáma 1285-re, az oktatóké 979-re nőtt. 1949 és 1951 között 23 új tanszék létesült.
Az 1950-es évek első felében ismét többször átszervezték az egyetemet. 1952-ben a Mérnöki és az Építészmérnöki Kar önállósult, Építőipari Műszaki Egyetem néven. Időközben 1951-ben önálló Közlekedési Műszaki Egyetemet létesítettek Szegeden, amely 1952-ben Szolnokra költözött. Ezt 1955-ben Budapestre helyezték át, s Közlekedési Üzemmérnöki Karként beleolvasztották az Építőipari Műszaki Egyetembe, létrehozva ily módon az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemet. Az a furcsa szituáció állt elő, hogy egy helyen, sokszor közös épületeket és laboratóriumokat használva működött két önálló, saját apparátussal rendelkező egyetem. Ez az állapot 1967-ben szűnt meg, amikor az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemet beolvasztották a Budapesti Műszaki Egyetembe. Az ekkor létrejött hat karú egyetem húsz éven keresztül működött ebben a formában.
A nagyarányú fejlesztés ismét helyhiányt eredményezett. Ennek feloldása a múlt század végi szerencsés helykiválasztás folytán már nem költözködésben, hanem csak bővítésben nyilvánult meg. 1949-től az 1980-as évek elejéig 11 tanulmányi épület készült el az egyetemváros területén.
Az elmúlt ötven évben nemcsak folyamatos átszervezések történtek, de kisebb-nagyobb tanrendi változások is. A képzési idő 1956-ban állapodott meg a ma is általános tíz félévben. Az ötvenes évek oktatását a nagyfokú szakosodás jellemezte. Ezen változtatott az 1960-ban megindult, úgynevezett III. felsőoktatási reform, amely csökkentette a karokon a szakok számát. Lényeges eleme volt a reformnak a tíz hónapos üzemi gyakorlat tantervbe iktatása. Az oktatás minőségének a javítását célozta a kreditrendszer 1993 szeptemberében megkezdett folyamatos, évfolyamonkénti bevezetése. 1984-től egyetemünkön angol nyelvű oktatás is folyik, amely 1988-ban orosz nyelvű robottechnikai képzéssel, 1991-ben francia, 1992-ben német nyelvű képzéssel egészült ki. Az utóbbi kettőt a magyar hallgatók részére szervezték. 1997-ben – az ország többi egyeteméhez hasonlóan – a Műgyetemen is beindult a költségtérítéses képzés.
A doktori cím adományozásában is történtek változások. Az 1901-ben elnyert jogot az új, szovjet rendszerű tudományos fokozatok bevezetése miatt – a többi egyetemhez hasonlóan – a Műegyetem is elvesztette, s csak 1957-ben kapta vissza. Az 1991 őszén beindult doktoranduszképzés már szervezett formában, három éves nappali, valamint levelező oktatás keretében teszi lehetővé a doktori cím (PhD) elnyerését 19 műszaki, természettudományi, gazdaságtudományi és művészeti területen.
Az oktatás átalakulása szervezeti változásokat is szükségessé tett. Ezek elsősorban az intézetek megszüntetésében, illetve tanszékek átalakításában nyilvánultak meg, de néhány változás az egyetem kari szervezetét is érintette. 1987. július l-jén megalakult a Természet- és Társadalomtudományi Kar. Az alig több, mint egy évtizede létrehozott fakultás 1998-ban Természettudományi, illetve Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar néven kettévált. A két új karral jelenleg egyetemünkön nyolc fakultás működik. A kari struktúrában bekövetkezett változás az intézmény elnevezésében is megmutatkozott; 2000. január 1-jétől egyetemünk új neve: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
